A TÁMOP 3.1.4. pályázat keretében keretében a Szerencsi SzC. Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma 15 diákja kapott lehetőséget, hogy Természet közeli sporttáborban vegyen részt 2015. augusztus 24-28 között.

A tábor első napján a Zempléni Kalandparkban kapcsolódhattak ki a gyerekek, majd a nap végén elfoglalhatták szállásukat a sárospataki Betyár Lovastanyán. Az első este programja a birtok felfedezése után kipróbálhatták a helyszínen űzhető sportolási lehetőségeket pl.: ping-pong, tollas, foci.

A délelőttök a lovak ápolásával és a lovaglás alapjainak megtanulásával teltek, minden nap új ismeretekkel kiegészítve már meglévő tudásukat. Megtanulhatták például, hogy hogyan kell felkészíteni a lovakat nyergelésre. A kezdeti félelem legyőzése után nagyon lelkesen próbálták elsajátítani a lovaglás alapjait. Első alkalommal lépés közben tapasztalhatták meg a helyes testtartást, a karok és a lábak megfelelő helyzetét. Az oktatójuk az alapvető irányítási technikákat is bemutatta nekik, amiket a későbbiek során maguk is alkalmaztak. A tábor ideje alatt fokozatosan jutottak el a lépéstől az ügetésen keresztül a futószáron vágtázásig. Többek között a lovas gimnasztikát is kipróbálhatták. Lovaglás után belekóstolhattak a falmászás és az íjászat nehézségeibe is.

Délutánonként változatos sportprogramok megszervezésére került sor. Úgy, mint túra a közeli Tengerszemhez, amely Magyarország egyik legszebb turisztikai célpontja. A táborozók többségének az újdonság erejével hatott a kenuzás is a Bodrog folyón. A kenuzást követően a szabad strandon hűsíthették le magukat.

Esténként közösségépítő játékokat játszottak, melyeknek során jobban megismerhették egymást és tanáraikat.

A résztvevő diákok mindegyike rengeteg új élménnyel, gyakorlati ismeretekkel és nem utolsó sorban új emberi kapcsolatokkal térhetett haza.

Back to top