Main Menu

Assign modules on offcanvas module position to make them visible in the sidebar.

Our school

Minden évben izgalmas esemény iskolánkban a Szerencsi SZC Tokaji Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiumában a „Rendezvények napja”, amely nevéhez méltóan változatos programokat kínál a diákoknak. Az idén április 4-én került sor erre a nevezetes programsorozatra, amelyet körültekintő szervezőmunka előzött meg. A rendezvények reggel 8 órától kezdődtek, elsőként a főzőverseny résztvevői foglalták el helyüket a kollégium mögötti füves területen, ahol az iskola biztosított bográcsot és alapanyagot minden csapatnak. A versenyfeladat az idén sertésételek készítése volt, és a felszálló füst és illatok bizonyították, hogy hamarosan munkához láttak. Lehetőség nyílt arra is, hogy versenyen kívül is főzzenek az osztályok, a legtöbben éltek ezzel, így sokféle menüt kóstolhattak végig dél körül a versenyekről visszatérő diákcsapatok.

            A Rendezvények napjának legrangosabb versenyét a „Bor és gasztronómia” vetélkedő jelenti, amelyen az idén hat csapat indult, iskolánk szakács és pincér tanulói mellett testvériskolánk, a sepsiszentgyörgyi Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskolába diákjai is részt vettek. A feladatok az idén a kenyér, bor, sertéshúsok témakörökből tevődtek össze. A színvonalas versenyen a résztvevők kenyérfajtákat azonosítottak be, borászati kellékek felismerésén túl terítési és más gasztronómiai feladatokat oldottak meg. A zsűriben meghívott idegenforgalmi szakemberek bírálták el a csapatok teljesítményét. Az első három helyezett csapat – mint a többi versenyen – oklevelet és értékes ajándékokat kapott.

            Nagyon népszerű volt a teaház is, ahol friss tea várta a látogatókat. Emellett játékos szellemi vetélkedők, matematika-, történelem-, szövegértés-, prezentációkészítő verseny várta az érdeklődőket.         

            A tornateremben és a pályákon sportversenyek zajlottak, fociban, kézilabdában, asztaliteniszben versengtek a csapatok. Most is nagy sikere volt a Strong boy vetélkedőnek, amelyen iskolánk erős fiúi mellett a vendég résztvevők is indultak és megmutathatták, hogy emelésben, cipelésben, erőnlétben mennyit tudnak teljesíteni.

            A programsorozatot idén is az eredményhirdetés zárta, ahol a különböző versenyek legjobbjai átvehették jól megérdemelt jutalmaikat.

Back to top