Assign modules on offcanvas module position to make them visible in the sidebar.

Our school

A második félév kezdetén lehetőségünk nyílt arra, hogy a SzSzC Tokaji Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma diákjaiként szakmai kirándulást tegyünk Sárospatakra a Reál logisztikai központjába, a Kispatak 2000 Kereskedelmi Kft-hez. Az üzletláncnak több boltja is van, többek között Bodrogkeresztúrban, ahol nyári gyakorlatomat töltöttem. Osztályom diákjaiban már korábban is felvetődött, hogy milyen jó lenne valóságos üzleti környezetben megnézni az áruátvétel lebonyolítását, élőben láthatnánk, amit tanultunk.

Gyakorlóhelyem üzletvezetőjének segítségével sikerült megszervezni a logisztikai központ látogatását, amire 2019. február 7-én került sor. A tanulmányi kirándulásra két szakmai tanárunk, Kassai Angéla és Kassai Edina tanárnők kíséretek el bennünket. Megtekintettük a 4000 m2 –es raktárt és a hozzá tartozó irodát. A raktár berendezése, a hatalmas árukészlet ámulatba ejtő volt. Valler Zoltán ügyvezető igazgató fogadott bennünket, beszélt a cég létrejöttéről és mostani helyzetéről, az áruátvétel lebonyolításáról, fontosságáról. Ezután a raktárban megnézhettük, hogyan tárolják a különböző árukat, milyen modern gépekkel dolgoznak, amelyeket mi is kipróbálhattunk. A raktárban több fagyasztó helyiség is van, ahol a fagyasztást igénylő árukat helyezik el. Utunk végén vendégül láttak bennünket.

Nagyon sok élménnyel, pozitív benyomásokkal távoztunk, és már tervezzük, milyen újabb szakmai kiránduláson bővíthetnénk ismereteinket a későbbiekben.

 

                                                                                                          Szacskó Bianka

                                                                                                   12. B osztályos tanuló

Back to top