Assign modules on offcanvas module position to make them visible in the sidebar.

Our school

Nagykorúságát ünnepli az idén testvériskolai kapcsolatunk a sepsiszentgyörgyi Berde Áron Szakközépiskolával. A Határtalanul program évek óta lehetőséget teremt a két iskola diákjainak és tanárainak a kölcsönös látogatásra. 2019-ben tavasszal indult útnak 14 erdélyi magyar fiatal, hogy Tokajban tölthessen néhány napot.

Miután látogatást tettek az igazgató úrnál, és megismerkedtek az iskola épületével, természetesen részt vettek a hagyományos rendezvények napi főzőversenyen valamint a gasztronómiai vetélkedőn, ill. nem maradhatott ki a programból a pincelátogatás sem, az idén a mádi Holdvölgy borászatnál. A tokaji városi sétán pedig a főtér épületeit, a Tisza és a Bodrog összefolyását, az Országzászló emlékművet, a Hétszőlő tanösvényt és a sétálóutcát tekintették meg.

 

 

A másnapi miskolci kiránduláson a barlangfürdőt és a diósgyőri várat fedezhették fel határon túli vendégeink.

 

 

Egy héttel később mi is viszonozhattuk a látogatásukat. A hosszú utat megtörve előbb Kolozsváron tettünk egy városi sétát. A kihagyhatatlan látnivalók között a Szent Mihály templom és a Mátyás szobor, valamint Mátyás szülőháza, a Babes-Bolyai Egyetem és a Farkas utca épületei szerepeltek.

 

 Másnap a sepsiszentgyörgyi testvériskolánk látott vendégül minket. Miután prezentációk segítségével megismerkedhettünk mindkét várossal és iskolával, bepillantást nyerhettünk a zakuszka elkészítésének rejtelmeibe és meg is kóstolhattuk a jellegzetesen erdélyi finomságot. Húsvét közeledtével tojásfestéssel, kalácssütéssel és a helyi szokások bemutatásával is készültek a fogadásunkra. Lehetőség nyílt az ismerkedésre, barátkozásra és élménycserére ezen a kötetlen délutáni programon.

                          

A következő napon Erdély szász fővárosába, Brassóba utaztunk. A brassói Fekete templom Románia legnagyobb temploma, nevét pedig az 1689-es tűzvészben bekormozódott falairól kapta. A gótikus stílusban épült katedrálisban található a Törökországon kívüli Európa legnagyobb anatóliai szőnyeggyűjteménye. A várost védőfal vette körül, amelynek több része még mai napig épségben megmaradt. A városfalon eredetileg harminckét torony és bástya volt, amelyek legtöbbje ma is áll, a város külső védelmét pedig két hatalmas torony látta el (Fekete és Fehér torony).  

 

A délutánt Sepsiszentgyörgy látnivalóinak feltérképezésével töltöttük. Legérdekesebb talán az a kopjafasor, amely a Református templom tövében található. A kopjafákat a Székely Mikó Kollégium végzős diákjai állíttatják egyfajta emlékoszlopként, melyhez találkozóik alkalmával elzarándokolnak.

 

 

A kirándulás utolsó napján az utazásé volt a főszerep. A tordai sóbánya felejthetetlen élménye törte csak meg a hazafelé út monotonságát.

 

Erdélybe látogatni mindig különleges élmény. Magyarországtól ilyen távol igaz magyar emberekkel találkozni mindannyiunknak megérte a fáradságot.

 

Back to top